Köszöntő

Az ÓE RKK Terméktervező Intézet minőséges képzései

Napjainkban egyre több szó esik az ezerarcú kreatívipar nyújtotta lehetőségről, ezért sok fiatal vágya, hogy abban helyezkedjen majd el. A számos hazai és külföldi vállalat által foglalkoztatott ipari terméktervező mérnökök megbecsült, jól fizetett szakemberek. A Terméktervező Intézet képzése minőséges és versenyképes tudást és diplomát ad, egyedi arculatú, államilag támogatott műszaki képzés formájában, amelyen belül a legfontosabb szerep az átfogó, integrált tudásra épülő design ismereteknek jut. Gyakorlatorientált tudásukkal, az itt szerzett diplomával változatos, attraktív munkakörökben helyezkedhetnek el a nálunk végzett hallgatók.

Néhány érv, ami amellett szól, hogy az ÓE RKK TTI Ipari termék- és formatervező mérnöki szakot válassza a pályaválasztás előtt álló fiatal:

• Mert kreatív, és olyan munkahelyen szeretne majd dolgozni, ahol az anyagi megbecsülés mellett az alkotói hajlamát és művészi készségeit is érvényesíteni tudja.

• Mert vonzó számára a formatervező mérnöki pálya, és olyan gyakorlatorientált képzésre szeretne jelentkezni, ahol megtanulhatja a tárgyalkotás folyamatát és annak környezettudatos módszereit.

• Mert szeretne enteriőrtervezéssel foglalkozni; belső tereket, lakástextíliákat meg mintákat tervezni, és alkotó mérnökként használni az új tervezőszoftvereket, alapanyagokat és technológiákat.

• Mert csábítja a design és a divatszakma izgalmas világa, és szeretne öltözéket vagy kiegészítőket tervezni, és a jövő fenntartható divatiparához kapcsolódó, kreatív iparágainak egyikében elhelyezkedni itthon vagy külföldön.

• Mert érdekli a vizualitás: a tervezőgrafika és a tipográfia világa, és szívesen terveznea legújabb szoftverekkel környezetbarát csomagolásokat, részt vállalva napjaink környezeti problémáinak csökkentésében.

• Mert szeretne tanulmányai során, külföldön is tapasztalatot szerezni, és bízik a Kar kiterjedt nemzetközi hálózata adta lehetőségeben.

• Mert szeretne szakmai gyakorlatot szerezni tanulmányai során itthon vagy külföldön, és szakdolgozatát megalapozott tudás birtokában megírni.

• Mert fontos számára, hogy jó közérzetben és jó környezetben tanuljon tovább! 

KÉPZÉSI IDŐ: 

Nappali tagozaton 7 féléves képzés, magyar vagy angol nyelven

ÖTÖDIK FÉLÉVTŐL VÁLASZTHATÓ SPECIALIZÁCIÓK:

TERMÉKTERVEZŐ SPECIALIZÁCIÓ (enteriőr-textil, öltözék-kiegészítők)

A szakismeretek teljes spektrumát felölelő specializáció egyfelől a különböző stílusú enteriőrök tervezési és berendezési elveit, valamint azok műszaki paramétereit ismerteti, másrészt pedig a hazai és külföldi textil- és divatiparban elvárt, ruházati és öltözék kiegészítők tervezésével kapcsolatos készségekkel, és technológiai ismeretekkel készíti fel a fiatal szakembereket. A specializáció az egyedi és sorozatgyártott termékek létrejöttéhez szükséges tervezési és technológiai ismereteket biztosítja, beleértve a termék életciklus során felmerülő környezettudatos szervezési feladatokat.

CSOMAGOLÁSTERVEZÉS SPECIALIZÁCIÓ 

A specializáció keretében a csomagolás kulturális és gazdasági funkciói, a papírgyártás és a papírfeldolgozás folyamatai, a nyomtatás- és a csomagolástechnika anyagai, technológiája és gépi berendezései ismerhetők meg. A design ismeretek sokoldalú szoftverhasználat által szervesen kapcsolódnak a szakma-specifikus műszaki ismeretekhez. A képzés keretében naprakész tudás szerezhető a csomagolástechnika anyagainak és technológiáinak területén.

A kar jogelődjének, a Könnyűipari Műszaki Főiskolának több évtizedes hagyományaira építve, 2008 szeptemberében indult az Ipari termék- és formatervező mérnöki szak az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karán. Az azóta számos elismert szakembernek diplomát adó képzés szakfelelőse Prof. Dr. Kisfaludy Márta DLA, öltözéktervező iparművész, aki 2018-ig volt a Terméktervező Intézet igazgatója.

Dr. Csanák Edit DLA

Intézetigazgató