Szakmai élmény volt!

Az Óbudai Egyetem RKK Terméktervező Intézete Kreatív workshopokat szervezett október 30. és november 20. között, péntekenként. A pandémia ellenére sokan jelentkeztek az „Extra tudás a tanultakon kívül!” jelszóval meghirdetett, egész napos, kontakt módon, illetve online megvalósított programokra.
A hallgatóknak sikerélmény volt minden nap, mert azon túl, hogy új szoftverekkel, nívós műhelyekkel ismerkedtek meg, egyedi kreációikat haza is vihették. A Trükkök és fortélyok, a Téli ajándékötletek textilből kurzusok során hasznos textiltárgyakat készítettek a mindennapokra, míg a Bőrtáska saját kezűleg kurzuson kifejezetten az oktató által erre az alkalomra kifejlesztett bőrtáskáját valósították meg.

 


 

A ZbrushCore szoftver kezelőfelületével és használatának alapjaival ismerkedtek meg azok, akik a két magyar és az egy angol nyelvű kurzust választották. Fontos és látványos megjelenítési technika ez mindenki számára, aki terméktervezéssel foglalkozik.
A sikerre való tekintettel a Terméktervező Intézet tervezi a fenti kurzusok ismételt meghirdetését a következő tanévben is!

A rendezvény az Emberi Erőforrások Minisztérium és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósult meg.

 

TTI