Az RKK közreműködése EQ-WOOD nemzetközi innovációs és oktatási projektben

Az ÓE RKK TTI oktatója, Dr. Koós Daniella, a Terméktervező Intézet egyetemi adjunktusa EQ-Wood – Faipari innovációs menedzserképzésben részt vállalva vezette le az EQ-WOOD tanfolyam hazai tesztkurzusának gyakorlati oktatását.

2020-ban indult útjára az EQ-WOOD, az Erasmus+ program keretében működő ernyőprojekt, mely 8 tagállamból 9 partner szakmai összefogásával egy olyan online kurzus megvalósítását tűzte ki célul, mely forradalmasítja a fa- és bútoripar oktatását. A projektben résztvevő nyolc ország piaca és gazdasága jelentősen eltér egymástól, azonban a jól képzett munkaerőben minden országban hiány van. A projektben részt vevő intézmények tudástára is különböző, szakterületeiken átfogó és korszerű tudással rendelkeznek – ez biztosítja összefogásuk sikerét. Az EQ-WOOD magyar tananyagfejlesztő partnere a Fabunio.

Az EQ-WOOD az európai szakképzésre és az iparági innovációra fókuszál, melynek célja a versenyképesség és az innováció növelése az európai fa és bútoriparban. A tanfolyam újszerűségét a tananyag elsajátításának módszertana és sokszínűsége adja, mely keretében innovációs tanácsadói, illetve menedzseri ismeretek szerezhetők. A képzés a partnerek felmérései alapján lett kifejlesztve, célja az innovatív termékgyártással való versenyképesség növelése a szektorban.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy mi lehet az a szakma profil, mely lehetővé teszi, hogy egy személy képzésével eredményeket érjünk el a vállalkozáson belül. A képzés meghatározása szerint az innovációs menedzser a legfrissebb digitális és marketing technikák ismeretében segíti a vállaltokat a szükséges újítások bevezetésében. Az innovációs menedzser az a személy, aki egy szakértő csapattal (tervezők, termelési vezetők, a marketing személyzet, cégvezető) együttműködve néz szembe a jövő kihívásaival, meghatározva és létrehozva a bútorgyártó vállalatok innovációs stratégiáját. A tananyag azokat a piac által elvárt elméleti és gyakorlati tudnivalókat, kompetenciákat foglalja magába, amelyek szükségesek ehhez a specializációhoz. Az innovációs menedzser képzési anyaga 5 alapvető kompetencia csoportra oszlik. Minden terület részletezi az elméleti és gyakorlati tudnivalókat, továbbá a különböző soft skill-eket.

A képzés az EQ-WOOD tervei szerint teljes felnőttképzési és modulos formában is elérhető lesz majd. A módszertan sajátossága, hogy a tananyag nagy részét a tanulók önállóan, egy angol nyelvű digitális platform multimédiás anyagai segítségével sajátíthatják el. Emellett gyakorlati tantermi oktatás teszi majd lehetővé a tudás mélyítését és a közös gondolkodást.

Az EQ-WOOD tanfolyamot, mint kiegészítő és piacra készítő képzést – akár az egyetemi tanulmányok mellett – rendkívül hasznosnak tartjuk hallgatóink számára, ezért az Óbudai Egyetem RKK a programot promótálandó együttműködést kötött a Fabunioval, melynek első lépéseként Magyarország részéről Dr. Koós Daniella, a Terméktervező Intézet egyetemi adjunktusa vezette le az EQ-WOOD tanfolyam hazai tesztkurzusának gyakorlati oktatását. A közös munka a jövőben is folytatódik.

További információk a kurzusról az EQ-WOOD hivatalos honlapján érhetőek el: https://www.eqwood.org/.

Koós Daniella DLA

2021. 04. 20.